Paradicsomnak hívom, de ma már nem úgy nézek rá igazából. Néha még rá tudok csodálkozni úgy, mint a paradicsomra, de nekem már mást jelent a táj. És képeslapnak hívom, mert valaki így kommentálta a fotóimat, hogy egy képeslap az életem :D Norvégia tényleg egy képeslap. Akárhova mész, midenhol gyönyörű, és ráadásul mindenkor más, szóval tulajdonképp folyamatosan és mindig másképp gyönyörű :) 

Mindenesetre akármilyen gyönyörű is, egészen máshogy indult, és máshogy is élem meg 2., "munkavállalós" periódusom itt Norvégiában, mint az első időszakom, amikor néhány hónapot önkénteskedtem ugyanitt. Azokat a hónapokat emlékeimben sohasem fogom hétköznapinak tekinteni, akkor csupa csupa olyan dolog történt, ami nekem komoly mértékben számít extrémnek. Szinte minden hétre, vagy napra jutott valami olyan, amit még sosem csináltam, vagy ahol még sohasem voltam, és ezek kizökkentették gondolataim és egy másik, paradicsomi valóságba repítettek.

Minden egyes nap. 

Extrém időjárás, extrém természeti jelenségek, új kalandok, új felelősségek, merőben új élővilág, vadon élő állatok és vadul változó időjárás. Természet. Csodálatra méltó és mindig elkápráztató természet. Több tízezer olyan természeti képet rögzítettem kamerámmal emlékeimben, amiktől egyetlen pillanatra sem éreztem úgy, hogy otthon vagyok, vagy hogy akármennyire is hétköznapivá válhat az életem. 

Ilyen dolog kipróbálni a külföldi létet, ilyen dolog utazgatni. Élénkítő. Vérpezsdítő. Más. Új. Mindig új. Sohasem ugyanolyan. Néha bevállalós, néha nehéz, néha bonyolult, mert nem úgy alakul, sosem úgy alakul, ahogy az ember tervezi. De gyönyörű. Változékony. És rendkívül különleges. 

Külföldön élni és dolgozni, hosszabb távra (legyen az akár csak néhány hónap, vagy év), letelepedni valahol viszont egy fokkal nyugodtabb, lassabb, mint utazgatni, és feladatokkal is jár ráadásul. Számomra - talán egyedi eset, talán nem - elég nagy mizzéria volt a szerződéskötés és a végleges megállapodásom lepapírozása, és minden információ begyűjtése a külföldi munkavállalásról. Norvégiában hektikus, hogy egy ügyintézés bonyolult-e, vagy végtelenül egyszerű. Az adószámom szinte rögtön meglett, de például a bankszámlámat 2 hónapba telt megcsináltatni és kb 6 lépésből állt. 

Miután ezeknek vége lett, jött a főszezon, és rengeteget kellett dolgoznom. Közben alig jutott időm a létezésre, de néhány kellemes pillanat és élmény azért persze a hétköznapokban is ért, és a nyugodt hétköznapok egy gyönyörű helyen továbbra is nagyon élvezetesek. Most is éberebb állapotban vagyok, mintha otthon szemlélném a jól megszokott tájakat minden nap, de mégis más, mint amikor először csodálkoztam rá mindenre. Lettek új szokásaim, maradtak meg régiek, és a vizuális ingerek minden nap ébren tartottak valamit bennem, és egyszerűen másképp mozgatják a rugókat az agyamban.

Nem olyan intenzív élmény már, de vissza-vissza tér az intenzitás is, egy-egy újabb extrém kalanddal. Legyen szó hajós kapitányos mentőakcióról, vagy óceánba ugrásról, esetleg evezős kalandról, vagy road tripről, stopolásról külföldön, városnézésről egyedül, túrákról, sétákról új helyeken. Találok, és azt hiszem keresek is újabb kihívásokat és lehetőségeket itt, de a "maradék" napokon, a hétköznapokon megszokottá vált a táj, és így nyugodtá váltak a gondolataim is. A béke is kifogástalanul szép állapot, ez kétségtelen. 

És ez a béke segített, hogy tudjak időt szánni néhány olyan dologra is, amik nem csak itt lehetségesek, és amik nekem fontosak, függetlenül attól, hol vagyok. Mert annó sok sok tervvel és ötlettel érkeztem ide, de sok tétel helyett inkább nagybetűkkel ITT voltam. A mindenkori jelent éltem át aktívan, és ez kitöltötte a napjaimat. Imádtam azt az érzést. És persze vágyom is rá újra. Néha most is olyan, néha most is igazán ITT vagyok. És így sikerül néha a munka mellett igazán kiélvezni a hétköznapokat is, de közben haladni is azokkal a tervekkel, amiket szépen magamnak szövögetek, és amik nekem fontosak.

Beállt egyfajta egyensúly, a pillanat átélése és a hasznos, fontos dolgok között, és beállt egy egyensúly a kalandok és a nyugalom között is. És ez jó. Ez nem mindennapi, csak épp hétköznapi.

És közben halad az idő is előre, és néhány napja megéreztem, hogy a nyár legjobb időszakának szinte már vége is. Érzem az ősz közeledését, bújik bele a hűvösebb idő a mindennapokba lassan, és alattomosan. A vendégházban közben a vendégek ugyanúgy jönnek, és mennek. A segítőink is jönnek, és mennek, de az idő  csak megy, a jelen nem tér vissza többet. Lassan véget ér a szezon, az itt töltött 5 hónapomból már csak másfél maradt. Szövögetem a terveimet, és megpróbálom kihasználni, ha lehetőségem adódik egy-egy túrára, kirándulásra, vagy épp kalandozásra. 

Így esett meg, hogy még a legnagyobb munka közepette is volt szerencsém egy 2 napos városnéző útra Alesundba, ahova ráadásul stoppal mentem el, és aztán jött a nagy kaland, a Zsolttal megtett 700 elképesztően gyönyörű km-ünk Norvégiában. 

Ez az út felejthetetlen élmény és teljesen kizökkentő volt. Nagyon nagyon élveztem, és abszolút semmi köze nem volt a hétköznapokhoz :)

És megerősítette a gondolatom, hogy lehet az ember bárhol, az ottlét egy idő után hétköznapivá válik, amiből bizony nagyon jó néha kizökkenni, és kell is. És hiába élek egy paradicsomi helyen, már megszoktam ezt a paradicsomot, aminek azért szerencsére így is tudok minden nap örülni, és még mindig rá tudok csodálkozni újabb és újabb arcaira. 

Az utazás, a minden pillanatot átitató burjánzóan intenzív érzés, az aktív figyelésre és folyton új tájak látványára való vágy, az meg bizony ragadós, és belemászik mélyen az ember agysejtjeibe. Én a mostani időszakra is úgy tekintek, hogy úton vagyok, hiába élek tulajdonképp ugyanott.

Közben pedig egyszerre vágyom más tájakra is, egészen új világokra és újabb országokra is, mialatt vágyom új norvég, és régi magyar tájakra is. Alapvetően az útra vágyom, arra, hogy minél többet lássak, és átélhessek. Ez a wanderlust, ami bizony engem is szépen megfertőzött immár.