A függetlenség napját 2 évvel ezelőtt a magam részéről felruháztam egy igen speciális tartalommal. Függetlenné akartam válni egy függőségemtől. Két éve ezen a napon, július 4-én méltóságteljesen letettem a cigit. Ezt több hónapos gondolkodás, pontos céldefiniálás, magamat erősítő napi szintű trenírozás, és az előttem lebegő feladathoz való szorgos felnövés előzte meg. 15 évig cigiztem.

Éveken át, ha valaki megkérdezte, hogy mikor akarok leszokni, a válasz a "majd" volt. Aztán jöttek olyan élettani hatások, amik elgondolkodtattak, pl. hogyha ugrálok, túrázok, táncolok, biciklizek, akkor - hiába vesztettem az előtte lévő években viszonylag sok kg-ot  a súlyomból - nem kapok rendesen levegőt, és érzem, hogy rontom a tüdőm. Megélem fizikai értelemben és lelkileg is az életem részét képező mozgás közben, ahogy szürkül, fárad, nehezedik a tüdőm, és ahogy betegítem a saját testem. Amiből csak 1 van.. 

Akkor elkezdtem elgondolkozni. Miért is csinálom ezt? Kerestem okokat, de egyre nehezebben találtam. Rájöttem, hogy nem a cigizés a fontos a kávé, a pohár ital mellé, vagy kaja után, vagy ha csak kiülök a teraszra chillezni, hanem fordítva, maga a cigizés a pótcselekvés. A munkahelyi szünetben a telefon pötyögtetése köt le, nem is a cigi, de a cigi ad okot kimenni. Sok sok ilyen felismerésem volt. És nem áltattam magam, tudtam, hogy rendesen függő vagyok. A végefelé simán cigiztem a biciklin is, ha olyan kedvem volt, vagy bármikor, amikor lehetett. Nem szívtam el több dobozzal, de sokat gondoltam a cigizésre és nem csak pár szál volt a napi adag, főleg, ha bulika volt. És ha pl. beültem egy filmre, vagy előadást hallgattam, vagy pörögtem valamin, eszembe jutott közben, hogy majd milyen jó lesz utána rágyújtani. Lekötötte a szabadon szárnyaló gondolataimat az, hogy mikor lesz majd vajon cigiszünet. Gázos - mai szemmel nézve. Plusz én tekertem a szálakat magamnak, és az is elkezdett idegesíteni, hogy minden egyes nap úgy kezdődik, hogy megtolom a napi adagot. Mint egy rossz függő, de tényleg. Merthát az is voltam. 

Aztán ott lebegett előttem néhány - akkor még távoli, messzi, halvány - terv is.. hogy majd egyszer elutazok valahova... és hogy majd egyszer gyerekeim lesznek. És tudtam, hogy ezek alkalmával már nem szeretnék cigizni. Most brutál hálás vagyok, hogy akkor ezt megléptem, új élethelyzetben, új környezetben sokkal nehezebb lett volna. Hiszen a cigibe remekül lehet kapaszkodni. Csakhogy ez a kapaszkodás valójában nem is szükséges. És a környezetem itt Norvégiában egyáltalán nem cigizik, szóval ki is lógtam volna a sorból rendesen. 

És abban sem hiszek, hogy majd akkor kell leszokni, ha jön a gyerek, vagy van valami konkrét, pl a pasim nem cigizik és zavarja... Mert az nem rólam szól, hanem egy élethelyzetről. Ha azt akarom, hogy ez a döntés minden élethelyzetben biztos talajon álljon ezután, akkor csak is kizárólag magamból fakadhat, mindentől függetlenül.

Úgyhogy amikor semmi más okom nem volt rá, csak én magam, kitaláltam, hogy leállok.

Egy ideig az lett az új válaszom a kérdésre, hogy oké, akkor "majd nemsokára" leszokok. Gyűjtögettem az okokat, és a miérteket. Utálatot gyűjtöttem a cigivel szemben. Küzdöttem a kis fránya démon ellen. Egyetlen könyvet olvastam el, amit 1 évvel azelőtt egy akkor leszokó ismerősöm ajánlott és feljegyeztem. Allen Carr könyve volt - jó sokat írt, talán ennek az volt a címe, hogy Hogyan szokjunk le a dohányzásról. De szerintem mindegyik könyve erről szól és jó. 

Nem azt mondom, hogy emiatt szoktam le, de a démon elleni küzdésben nagyon sokat segített. Tulajdonképp azt mondja el egy könyvön át, hogy nincs szükséged a cigire. Mert nincs is. Csak azt hiszed. És hogy nem is fizikailag függsz, hanem lelkileg, de úgy nagyon erősen. Ez is igaz. Tehát az egész egy kitaláció. Fikció. Amit te építesz fel. Miért ne építhetnéd fel az ellenkezőjét?

A fizikai elvonási tünetek tényleg 1-2 nap múlva eltűnnek, vagy pár óra alatt, de a lelki tünetek hetekig, hónapokig is kínozhatják az embert. A test regenerálódása is hosszútávú folyamat, de mindneképp az első pillanattól javul a helyzet és aztán egyre egészségesebbé válik az ember.

De azért én a "majd nemsokára"val takaróztam még egy kis ideig, mielőtt ide eljutottam volna. Aztán amikor észrevettem, hogy még mindig nincs dátum és halogatok, rájöttem, hogy kell egy dátum. Egy nem túl távoli, de nem is túl közeli dátum, mert erre nagyon fel kell készülnöm. De jajj, jön a nyár, jön a szülnapom, fesztivál, utazás, tábor, mikor szokjak le??? 

Aztán kitaláltam. Július 4-én. Ez volt a válaszom a kérdésre aztán. 31. születésnapi bulimon fogok utoljára dohányozni, a függetlenség napján. Ez lesz az én függetlenség napom is. Ezután többet soha nem fogok rágyújtani. Ezt kb 3 héttel előtte tűztem ki, és ahogy jött a nagy nap, bár kicsit féltem tőle, de azért tartottam magam a tervhez. Elszívtam itt-ott ilyen "utolsó cigiket", elköszöntem különböző élethelyzetekben a dohányzástól. 

Aztán eljött a nagy nap és a mulatság. Iszonyú sokat cigiztem a bulika alatt, majd hazamentem és az erkélyünkön, a lakásban, ahol felnőttem, méltóságteljesen elszívtam életem utolsó cigijét. Emlékszem, hogy más íze volt, erős íze, és sokkal fényesebben is égett. Mint a tűz, lángolt, és nekem iszonyatosan dobogott a szívem.

Nagyon erős pillanat volt. Ez is egy happily ever before volt.

Tőlem, nekem. Nemet mondtam a cigire, és igent egy új életre. Igent a boldogulásra, a szabadságra, a függetlenségre, mert nem volt érdemes tovább halogatni. Tettem egy óriási változtatást az életemben, és minden percben hálás vagyok érte magamnak. 

Aznap elszívtam életem utolsó cigijét. 

Persze nem könnyű leszokni és elviselni az elvonást, legyen lelki vagy fizikai, azért jó nagy szopóka. A legnehezebb az első pár nap, amikor minden gondolatomat a kis démon uralta. Meg akarta akadályozni a tervem. Az első napom minden egyes perce erről szólt. Hogy újra rá kéne gyújtani, hogy miért is akarok leszokni, csak egy cigi, naa, nem bírom, tényleg nem bírom. Cigizni akarok. A második naptól kaptam a démontól egy kis szabadságot, és csak minden 2. perc szólt a cigiról. Utána lazult a kötődés, és egyre távolabbivá vált a démon hangja. A fordulópont azt hiszem az 5. napon történt egész pontosan.

Tegnap pedig, 2 évvel később, immár Norvégiában, füstmentesen megemlékeztem erről. Érdekes volt egyáltalán csak visszagondolni korábbi önmagamra, olyan távoli már..pedig alapvetően befolyásolja az életemet és a mindennapjaimra is kihat a mai napig, minden egyes nap, hogy leszoktam. Óriási dolog, óriási változás, ami mára már teljesen természetes. Tegnap egy barátnőm mondta is, hogy már nem is lát engem cigizve maga előtt, teljesen elfelejtette. Pedig az ismeretségünkből 12 évig cigiztem, és csak 2 éve nem. 

A leszokás pedig alapjaiban változtatta meg a saját magam változásaihoz való hozzáállásomat. A tudat, hogy erre képes voltam, tovább erősítette, hogy az ember bármit elérhet, ha azt komolyan kitűzi célként és motivált is elérni azt. Tényleg bármit. És én ebben nagyon is hiszek, ezért is vagyok itt, mert elhittem, hogy itt tudok lenni. Ezért szoktam le a cigiről, és így sikerült annó lefogyni is. Lassan, de biztosan, hittel önmagam felé. Sajna a leszokás után a kilók részben visszagördültek, szóval a megújulás következő foka ezen újabb módszereket bevetve ismét alakítani. 

De addig is a leszokást szép csendben megünnepeltem. No nem is olyan csendben, mert Sting koncerten voltam! Elképesztő véletlen folytán Sting ugyanis a szomszéd szigeten lépett fel, és én több hét morfondírozás után végül úgy döntöttem, hogy elmegyek a koncertre. Nem volt túl olcsó a jegy, de ez egy olyan alkalom volt, amire igent mondtam, mert különleges alkalom, és mert megérdemlem :)

A koncerten belebújtam a még mindig elképesztő hangú énekes dallamaiba, átéltem a melódiákat, aztán szépen hazajöttem :) Jó buli volt, bár örjöngő tömeg és teltház közel sem volt, de aki jött, az élvezte, és én is jól éreztem magam. Azt kell mondjam, a norvégok elég visszafogottan bulikáztak :) Azért megnézném őket egy sörfesztiválon is :) kocsmai alkoholistákkal már találkoztam. 

A koncert után aztán még kicsit sétáltam a tengerparton, még benne akartam lenni a hangulatbam, és kiélveztem, hogy este 10-kor is verőfényes a napsütés, és előttem az óceán. Szép este volt, élveztem nagyon.