Happily ever before. Ezzel a vággyal, sok-sok álomképpel, ezer okot összegyűjtve indultam útnak Norvégiába tavaly nyár legvégén. A rengetegszer feltett kérdésre - miért éppen ide? - szerintem még egyszer sem adtam ugyanazt a választ, de 100 különbözőt már biztosan.

Jó ideig csak álmodoztam erről az egészről, és elképzeltem magam valahol máshol. Aztán egyszercsak komolyan vettem, hogy nekem most ide kell jönnöm, és akkor belevágtam. Azonnal óriási energiák szabadultak fel bennem, és onnantól megkérdőjelezhetetlenül hittem benne, hogy sikerül, és jó lesz, így a régóta dédelgetett álomból néhány hónap előkészület után valóság lett.

Egy szabadon alakítható, 3 lépcsős tervet eszeltem ki, ami előtt 0. lépcsőfokként elkezdtem spórolni, és ha nem is felégetni a szálakat magam körül, de legalábbis felkészíteni magam és környezetem is arra, hogy eljövök. Az első, egészen tövid idő alatt teljesíthetőnek vélt ötletem az volt, hogy önkéntesként, kajáért és szállásért cserébe néhány hónapot eltöltsek Norvégia különböző pontjain, és minél többet tapasztaljak meg költséghatékonyan az általam csodált természetből, és a skandináv vizuális kultúrából.

Miközben jó esetben a 2. pontnak is megágyazzak, és találjak valamilyen munkát, amivel kicsit visszahozom a projektbe boldogságomba befektetett pénzt energiákat is. A 3. lépcsőfok a karrieréletutam egyengetésének szakmá(i)mba vágó állás általi fejlesztése, ha még mindig kedvem van kint maradni.

A cím pedig azért happily ever before, mert a nagy, összeházasodós és örökké boldogan éltek, amíg meg nem haltok picture előtt szerintem kell olyan fázis is, amikor az ember magára figyel, önmagát boldogítja, és megtanulja, hogyan működik ő jól, akár egyedül is. Ez a hétköznapi életnél sokkal intenzívebben történik, ha az ember egyedül vág neki az ismeretlennek.

Az meg a sors igazán megkapó iróniája, hogy éppen az elindulásom előtt találtam meg azt a fajta hepinesszt is, amit viszont csak valaki más adhat meg, és amit nem lehet előre tervezni. És amit hiába vár az ember, amikor várja, úgysem jön. De amikor a legkevésbé várja, na akkor meg jön!

Így hát amikor nagyban magamra fókuszáltam, és életem kalandját tervezgettem, éppen akkor találkoztam valakivel... aki rajtam kívül szintén szeretett volna engem boldoggá tenni. Ráadásképp érzése kölcsönös volt, mert én is szerettem volna boldoggá tenni őt. De mivel a tervem már készen állt, elindultam önfelfedező utamra egyedül.. de mégsem teljesen egyedül. Szabadon jöttem, de tudtam, hogy van valaki, akivel figyelünk egymásra, és aki támogat. Így bár egyelőre sokszor csak a távolból, és néha rögös úton, de azóta is egymást boldogítjuk. 

Én pedig már tavaly nyár óta vagyok Norvégiában, és folyamatosan tapasztalok, felfedezek. Tájat, kultúrát, embereket, természetet, designt, építészetet, hétköznapokat és ünnepnapokat, egészségügyet, ügyfélkezelést, és persze a munkavállalás furfangjait is, szóval praktikus és elvont értelemben is mindent, amit hoz az élet. A sok sok megtapasztalt élményről pedig edidg egy másik felületre írtam, de a rendszer hibába ütközött, így egy kicsit új keretek között, és néhány - még aktuális, vagy érdekes - bejegyzést átemelve, újakkal fűszerezve itt folytatom a történetem.