Megmondom őszintén, nézhettek bolondnak, de engem tényleg minden egyes nap teljesen le tud kötni az, hogy a természetet csodálom. Már írtam róla, hogy ez a csodálkozás azért egy idő után nyugodtabb érzelmekké alakul át, de megmarad akkor is valamilyen formában, ha minden nap ugyanazt a tájat…

Ahogy azt már jól kifejtettem egy előző bejegyzésben, egyáltalán nem gondolom, hogy az önkéntesség mindenkinek való. Szükséges, vagy legalábbis célszerű hozzá önismeret, alázat, rugalmasság, nyitottság, befogadókészség, felelősségvállalás, szociális érzékenység, életrevalóság, változástűrés, és még…

Paradicsomnak hívom, de ma már nem úgy nézek rá igazából. Néha még rá tudok csodálkozni úgy, mint a paradicsomra, de nekem már mást jelent a táj. És képeslapnak hívom, mert valaki így kommentálta a fotóimat, hogy egy képeslap az életem :D Norvégia tényleg egy képeslap. Akárhova mész, midenhol…