Már harmadjára érkeztem meg erre a kis szigetre néhány ezer lakossal, egy zsákutca végében lévő vendégházikóba. A kétmilliós fővároshoz szokott agyacskámnak mindig más érzéseket okozott ez a fajta világvége helyszín, ez a kis sziget-csücsök.

Néha egyedül érzem magam itt, de szerencsére néha nem. Néha megtalálom itt a helyem és dolgom, elszórakoztatom és lekötöm magam, néha nem. Technikailag egyedül vagyok, de valójában mégsem vagyok egyedül. Egyrészt ott vannak az otthoniak, akiknek hálás vagyok, ahogyan az életem részei maradtak úgy is, hogy én épp itt létezek. Aztán itt vannak az itteniek - helyiek, önkéntes társak, munkatársak, akikkel hol szorosabb, hol lazább, hol önfeledt, hol kissé modoros, de sokszor egész jó kapcsolatom van. Mindenki más, és ki-be lépkednek az életemből, ami azért néha nehéz. De mindennek a közepén mégiscsak én vagyok itt, és mégiscsak egyedül. 

És ennek a mindennek a közepe már harmadjára ugyanaz a kis világvégi vendégház, és még úgy is, hogy alig töltök el itt néhány hónapokat, úgy is egész más hangulatban keveredek ide minden egyes alkalommal. Változnak a körülmények, és máshol tartok én is, a saját történetemben. 

Az első megérkezés - a mindent elárasztó béke, és az újdonságok öröme

Hihetetlenül vártam ezt a kalandot. Hónapokon át készültem, hónapokon át treníroztam magam, elképesztően felhevült érzelmi állapotban voltam, minden porcikám tobzódott, hogy jövök. Minden másodperce az útnak és az ideérkezésnek nagyon izgalmas volt, és iszonyúan lelkes voltam. Innen nézve teljesen feldolgozhatatlanul lelkes.

Béke honolt bennem, éreztem, hogy megérkeztem. Hogy jó helyre jöttem, hogy jó úton vagyok, hogy itt van most a helyem. Hogy tudtam, hogy gyönyörű lesz, és gyönyörű is. Hogy tudtam, hogy elképesztően izgalmas lesz, és elképesztően izgalmas is. Hogy megcsináltam. Addig készültem ide, míg végül ide is értem. Minden egyes reggel hepin ébredtem, hogy a ház, ahol élek, egy gyönyörű tengerparti öbölben fekszik, és hegyekre néz a kilátásom. Hogy a természet egy csoda, és most itt olyan szinten lehetek ennek része, mint még soha. Hogy minden egyes dolog "első", mindent először látok, először kóstolok, először tapasztalok, és ráadásul minden qrvagyönyörű. Minden tökéletesen ÚJ. 100%-osan éltem meg minden egyes pillanatot, és tudtam, hogy ezt csak magamnak köszönhetem.

A fogadtatásom is csudajó volt, a feladatok kihívást jelentettek, az első önkénteskedős napok nagyon intenzíven elrepültek. Gasztronómiai újdonságok és outdoor kalandok, és sok egyéb izgalom is történt - túrázás, csónakázás, elektromos autó vezetés, tengeri horgászat, norvég extrém kaják kipróbálása, vendéglátózás, és persze a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező vendégek megismerése. Ez egy új életszakasz kezdete volt, egy teljesen más világot kezdtem el szépen, lassan befogadni. Figyelem, türelem, nyugalom, izgalom, újdonságok hada. Nem hétköznapi hétköznapok voltak ezek. 

A második megérkezés - vegyes érzelmek és bizonytalankodás

Tavaly ősszel 3 hónapot töltöttem el itt, és még kettőt egy másik helyszínen. Sosem voltam még ennyit távol otthonról, és már nagyon mehetnékem volt haza. Az otthon töltött 2-3 hónapom viszont elég érzelemdús lett, mondhatni egyáltalán nem kiegyensúlyozott. A magánéletemben és a munka kapcsán megjelenő bizonytalanságok teljesen rányomták a bélyegét a napjaimra. Lebegtem, és képtelen voltam eldönteni a közeljövőt is. Tűnhet szabadnak is a lebegés, de amikor az élettel kapcsolatos teljes szintű köd van az ember szeme előtt, az azért nem csupán a szabadságról szól. Az tud lenni flusztráló, félelmetes, veszélyesnek tűnő, de semmiképp sem megnyugtató. Mint a vihar, ha tombolni készül. 

Már fáradt voltam attól, hogy mindig ki kell találni, mi legyen holnap, és holnapután. Jött ez a munkalehetőség, igent mondtam, de nem voltam biztos a dolgomban. Ráadásul a részletek se lettek tisztázva, mire el kellett indulnom. Hát így jöttem ide másodjára. Nem volt még szerződésem, flusztrált voltam és bizonytalan a jövőmet illetően. 

A norvég táj is egy kevéssé vonzó színét mutatta - a hosszú tél után megfáradt növényzet, a lombtalan fák, a kisárgult rétek, a foltokban havas hegytetők nem a legszebb oldalai voltak számomra a természetnek. Azt éreztem, hogy a természet is fáradt, és én is az vagyok.

Harmadik megérkezés - lenyugodás és a norvég hétköznapok

Egy kis szünet után harmadik alkalommal is visszaértem, és egy megnyugtató intermezzo után belevágtam végre rendesen is a nyári szezonba, az egyhuzamban itt töltött hónapjaimba. Az első külföldi munkámba, az első fizetett munkaóráimba. Sokkal kiegyensúlyozottabban jöttem ezúttal ide, és nyugodtabban. Már kvázi "hazajöttem" - nem volt új a reptér, nem volt új a táj, nem volt új a ház, sem a hely, sem a kollégák. Tudtam, hogy mit vállalok, és hogy meg tudom csinálni. 

Most a kihívást az jelenti, hogy megtaláljam a helyem a hétköznapokban. Megtaláljam az apró örömöket, átéljem az ittlétet, jól érezzem magam, hasznosan töltsem az időt, és magamra tudjam fordítani a szabad energiáimat. A munka kimaxolása mellett a saját céljaimra tudjak fókuszálni, és a jövőmet tervezgethessem. 

Rengeteg, elképesztően sok ötletem van a szabadidőmre, de azt hiszem a fő csapás, hogy hasznos, és élvezetes is legyen a nyaram itt, a világ végi kis házikóban, és a legtöbbet hozzam ki a lehetőségeimből, amiket megteremtettem magamnak. Itt az ideje, hogy nyugi legyen, és jóság. 

Arra a konklúzióra jutottam ... 

... hogy mindenhol olyan nekem lenni, amilyen én éppen vagyok. Sokkal intenzívebben éltem meg a külföldi létezés első hónapjait, mert egész egyszerűen minden ÚJ volt körülöttem. Ezáltal a jó napok is jobban jobbak, a rossz napok is jobban rosszabbak. Ha valahol gyönyörű, csodálatos, de én éppen nem vagyok jól és nem tudok örülni, akkor veszett fejsze nyele. De ha valamikor eláraszt a boldogság, élhetek akár palotában, akár putriban, a boldogság akkor is el fog árasztani.

Ha azt csinálom, amiről tudom, hogy jó irányba vezet, akkor jól fogom magam érezni ott, ahol éppen ezen az úton tartok, és ahol éppen vagyok. Ha ott vagyok, ahol lennem kell, akkor jól leszek ott. Ha pedig nem ott vagyok, akkor sokkal könnyebben rájövök már, hogy bizony ez most nem az igazi, és akkor egyszerűen mennem kell tovább..