Emlékszem a tavaly nyárra. Elképesztően boldog voltam, hogy utazok, de még nem volt meg, hogy hova. Kissé lehetetlen sorrendben kezdtem el készülni az útra, legelőször is felmondtam.
Anélkül tettem ezt, hogy bármi fogalmam lenne arról, hogy tényleg találok-e olyan önkéntes helyet Norvégiában, amit szeretnék, de egész egyszerűen annyira bennem volt már a mehetnék, hogy semmiképpen nem akartam várni. Azt azért legalább megnéztem előre, hogy rengeteg lehetőség közül lehet választani a workaway-en, amire akkor regisztráltam be 1 évre (kb. 30 euróért azt hiszem). Ennek a világszintű önkéntes rendszernek épp az a lényege, amire én vágytam - szabadon mozogva pár hétre / néhány hónapra "be lehet költözni" egy helyre, és miközben az ember napi néhány órát dolgozik, van szabadideje is felfedezni a környezetét, ráadásul egyedül sincs, mert a vendéglátóinál lakik, sokszor velük is kirándul, főz és eszik, így első kézből ismeri meg a helyi kultúrát, és gyakran további önkéntesekkel is meg lehet ismerkedni a világ minden tájáról, szóval egészen nyitott és internacionális a dolog.
De visszatérve a tavalyi nyárra, a pillanat, amikor teljes bizonyossággal eldöntöttem, hogy Norvégiát választom ennek helyszínéül, az az volt, amikor megláttam a Lofoten szigeteket. Ez a szigetvilág Norvégia egyik legismertebb látványossága, és az elmúlt 10 év marketing kampányainak köszönhetően mára a főszezonban teljesen tele is van turistákkal. Mondjuk nem véletlen, mert valahogy így néz ki:
Magas hegyekként kicsúcsosodó szigetvilág ez végtelenül autentikus norvég házakkal, és az északi sarkkör adta egész évben extrém időjárási viszonyokkal, északi fénnyel télen, és éjszakai fénnyel nyáron, nem beszélve a rengeteg túrázási és kaland lehetőségről. Elsősorban itt kerestem helyet, ez volt az álmom.
El is kezdtem júni 2. felében írogatni a szimpi vendéglátóknak a szimpi feladatokra - elsősorban felújítások, vendéglátás, kreatív projektek érdekeltek (van még a workawayen gyerekvigyázás, farm munkák, növény termesztés, stb.). Akkor még augusztus elején akartam elindulni.
Be kell valljam, elképesztően belepörögtem a keresésbe, a legideálisabbat szerettem volna megtalálni. Plusz ahogy a couchsurfing esetében, itt is alapos voltam, elolvastam a hosszú leírásokat és teljesen személyes levelet küldtem mindenkinek. Egy bitangos táblázatban vezettem mindent: mikor- hol- mire-kivel lehet menni, milyenek a körülmények. Ez a táblázat nagy segítség volt, mert sajnos a workaway levelező felülete kissé átláthatatlan, ha az ember több, mint 2 emberrel szeretne kommunikálni.
Nos, én nem 2, nem 3, hanem 33 embernek írtam első körben. Persze ezt kb. másfél hét leforgása alatt sikerült abszolválni, és ezek közül az elkövetkezendő hetekben 23-an válaszoltak is (de volt még 11 tartalékosom is, akiknek végül nem írtam már). Az elején attól paráztam, hogy nem lesz hova mennem, mert az első napokban senki nem válaszolt, aztán néhány napig csak elutasító válaszokat kaptam. Aztán hirtelen több helyről is igent mondtak, amiket így meg le kellett mondanom. Tanulság: türelem, türelem, rózsát terem. Végül volt, ahol potenciálba helyeztük, hogy később ugyan, de azért megyek. És lett egy hely, ami szimpi volt, videóztunk is előtte a vendéglátómmal, és fixáltuk az utat. Néhány héttel később azonban bekövetkezett a rémálmom, az indulásom előtt 2-3 héttel a nő fura indokra hivatkozva lemondta.
Mindez történt gyakorlatilag aznap, amikor meg akartam venni a repjegyet, de még éppen előtte. Így pánikszerűen újra írtam 5 jó helyre, és ebből asszem 4 újra igent mondott. Upsz. Ebből 3-at újra le kellett mondanom, upsz. De a megérzéseimre hallgatva kiválasztottam egy olyat, amiben akkor nagyon éreztem a potenciált. Ekkor már minden feladat a fejemre nőtt, de éreztem, hogy ez jó lesz.
"Az elmúlt hetekben és hónapokban csudajó dolgok történnek, és itt a szele újabb és újabb csudajó dolgoknak is, amik a következő hetekben, hónapokban történni fognak, vagy történhetnek. Lelkes vagyok. Nagy dolgot csinálok a saját koordináta rendszerem szerint is, és nagyon várom. Még akkor is, ha tudom, hogy rengeteg dologra nem gondolok, rengeteg helyzetre nem készülök fel, rengeteg szituációra nem számítok, és fogalmam sincs, milyen lesz igazából, nekem jelenleg szent meggyőződésem, hogy bitangjó lesz. :P "
Hát tényleg nagy dolgot csináltam, és tényleg csudajó dolgok történtek. Rengeteg dologra nem számítottam, vagy nem készültem fel, ezt is jól sejtettem, de épp ezért egyre rugalmasabbá és nyitottabbá is váltam. És bár akkor még nem tudtam, de nekem pont oda kellett mennem önkénteskedni, ahova csak azért mentem végül, mert az első hostom lemondta néhány héttel az utam előtt az egészet.
Éreztem én, hogy mit kell választanom! Ugyanis ma ugyanott ülök, ahova tavaly megérkeztem, és immár nem csak önkéntesként dolgozom. Szóval szűk egy évvel később kiderült, hogy mindennek épp így kellett lennie, ahogy volt. Néha kell egy kis csavar a történetben, hogy utána minden szépen egyenesbe kerüljön.
