A napfényes, vihar utáni tengerpart fényei és a természet színei, meg hát az örökké tartó világosság is arra utalnak, hogy immár a nyarat tapasztalhatom meg éppen Norvégiában. Nem csak egy évszak, de akár egyetlen nap egyetlen órája alatt is többször megesik a természet pálfordulása, úgyhogy eddig pont annyit éltem meg a norvég nyárból, mint bármely más évszakból, méghozzá, hogy változékony. És én pont ezt szeretem benne, hogy életben van, és így változik, itt van, és így körülölel, és ezer arcát mutatja meg nekem, és mindenkinek, aki erre felfigyel. This is nature. 

Nagyjából az első norvégiai napomon tudtam - talán kevésbé fellengzős, ha azt mondom, reméltem -, hogy én jövő nyáron újra itt leszek. Az itt pedig egy nyugati- parti, kb 50 km átmérőjű szigetecske az ország 1/3 magasságában, egy kedves kis vendégház egy kis zsákutca végén. A jövő nyár pedig immár a mai napom, a tegnapom és a holnapom. A jövő nyár eljött. Tavaly még önkénteskedni jöttem, majd a vendéglátómmal barátságot kötve végül 2 helyett 3 hónapot maradtam segíteni. Aztán elkezdtünk arról levelezni, hogy milyen jó volna, ha visszajönnék dolgozni - ami tavaly, a legelső napomon csak egy kósza gondolat volt, de szerencsére már akkor beleívódott jól mindkettőnk fejébe. Így hát én jöttem.

Nem volt egyszerű a kezdet, az is nehéz szülés volt, mikorra jöjjek, és mire a szerződést megkötöttük, szintén eltelt jópár hét, de azóta dübörök a munka, és az élet is dübörög vele. A természet mutogatja azt az ezer, egyenként is csodálatra méltó arcát, amire képes, és amit imádok. Az élet pedig szintén hozza a maga feladatait és lehetőségeit, amelyek nélkül unalmas lenne.. :) 

Az pedig egészen különleges, hogy immár harmadjára érkeztem meg ugyanerre a helyre, és mind a három megérkezés más volt, mind a három megérkezésnek megvolt a maga öröme, bánata, könnyedsége és nehézsége is. Most egy ideig nem megyek el, és így nem is jövök vissza. Most egy ideig itt maradok.